(Déli Áramlat nevű nemzetközi szerződés aláírása kapcsán)

Önkényeskedni egy Nemzet kormányfőjének nem lehet! A veszélye, hogy:

• Ne adj Isten, meg nem fontolt okok miatt, végső esetben belekerget egy Nemzetet háborús helyzetbe, belpolitikai válságba, a társadalmat bomlasztja
• A Nemzetnek van kormánya és nem a kormánynak nemzete!
• Olyan kötelezettségeket vállal, melyek ellentétesek a Nemzet érdekeivel
• A kormányfő magatartása a társadalom számára azt üzeni, ami az anarchiához vezet
• Jelen esetben a sürgető az lehetet, hogy az Orosz fél érdekei nem így teljesülnének, ha ne tán a szavazások eredményeként a belpolitikai helyzet változna, de ez számunkra nem lehet mentség
• Még nagyobb baj, hogy az ilyen nemzetellenes cselekedethez párttámogatás is járul!

A fentiek elég okot adnak arra, hogy a Kormányt a Nép megbuktassa, és az őt támogató pártoktól megvonjon minden támogatást. Tovább megyek, a Parlamentet, mely ide engedte juttatni a belpolitikai helyzetet, azonnal fel kell oszlatni, és új választásokat kiírni. Elnök Úr megtenné?

Az egyén felelőssége a közösségében

Aki a Haza vezetésében minden reális alternatívát elutasít, az arról ad bizonyosságot, hogy képtelen a demokrácia lehetőségével élni. Mert az élet minden pillanata egy közösségben élő embert helyzetbe állítja, mely helyzetben döntésére vár a közösség. Ha a döntését az illető nem képes meghozni – vállalva annak minden következményét is – az a közömbösség, az érdektelenség, az egyéni felelősségvállalás hiányát igazolja. Hogy mind ez miből ered? Az mindegy. A felnőtt, tudatos embernek mindenkor készen kell állnia arra, hogy meghozza döntését, azt elkerülni nem lehet, mert mindenképpen döntést hoz, még akkor is, ha tudatosan azt nem vállalja fel, aminek ellenére a következményeit felvállalni kénytelen, akkor is, ha a homokba dugja a fejét, mint a strucc, aki csak egy állat. Az ember annyival több, mint az állat, hogy tudata van, és lelke van. Tudatának megtagadása bajba sodorja magát és közösségét is! Melyre akkor vetemedni képes, ha lelkének valóságát kétségbe vonja, illetve tagadja, és ennek bizonyítására cselekszik úgy, hogy azzal azt igazolja is. Mert a lélekbe beégetve van az örök igazság, mely magában hordozza azokat a koordinátákat, mely között való mozgása biztonságot adhat, míg azokból kilépve csak védekezni képes mindazok ellen, miket elhagyott, és így ismeretlen mozgástérbe tévedve bizonytalanná válik, ami ellenében önmagának akarja bizonyítani, hogy tisztában van mozgásterének feltételrendszerével – amire ismereteinek hiányában, a probléma felmerülésekor egyéni ítélőképessége, tapasztalata, logikája szerint improzivatív megoldó képleteket alkot, fel nem ismerve, hogy ezzel csal elmélyíti a problémát. Ez az a felelősség mely terheli az egyént a közösségben.

Első parancs

Mt 22,37-38 - Jézus ezt felelte: "Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs.”
Mtörv 6,5-9 - Szeresd Uradat, Istenedet szíved, lelked mélyéből, minden erőddel! Ezeket a parancsokat, amelyeket ma szabok neked, őrizd meg szívedben, és vésd gyermekeidnek is az eszébe, beszélj róluk, amikor otthon tartózkodsz s amikor úton vagy, amikor lefekszel s amikor fölkelsz. Igen, jelként kösd őket a kezedre, legyenek ék a homlokodon. Írd fel őket házad ajtófélfájára és kapujára!

Mt 22,39 - A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.
Lev 19,18 - Ne légy bosszúálló, és ne gyűlölködj néped fiaival. Szeresd embertársadat úgy, mint magadat.

A fenti két-két Szentírási részlet, melyek egymást igazolják, két gondolatot fogalmaz meg bennem:

1. Test – lélek – tudat (szóhasználatom szerint), az ember hármas egységének Isteni igazolása.

2. Az Istenszeretetre való teljes odaadás rendelése ez az ember számára. Erre Szent Ágoston ezt a magyarázatot adja: „Minden gondolatodat, egész életedet, teljes értelmedet, annak kell adnod, akitől mindazt kaptad, amit odaadsz. …életünk egyetlen részecskéjét sem hagyja ki, ami tétlenül maradhatna és alkalmat kaphatna arra, hogy valami más dologban lelje kedvét.” És e bölcs gondolatát onnan vezeti le, hogy értelmezte a felebarát szeretetét, amire azt mondja Jézus: „Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.” (Mt 22,39). Ágoston a felebarát szeretetében erre a következtetésre jutott: Ha tehát önmagadat nem magadért kell szeretned, hanem azért, aki szeretetednek egyedül helyes célja, más ember sem neheztelhet rád, ha őt is Istenért szereted. Mint legmagasabb foka szeretetemnek Isten, melybe foglaltatik magam és felebarátom szeretete; minden teremtett létező szeretetének (legyen az másik ember, fű, fa, virág, állat, dolog, vagy tárgy), Istenszeretetemben kell teljesülnie, aki az egyedüli jó, akit egyedül önmagáért szerethetek. Tökéletes bölcsesség, mely önmagában nem létezik, csak és kizárólagosan Isten bölcsességének részeként állja meg helyét. Ha Istenen túl, szeretetem más dolgokra önmagáért irányul, az bűnös tévedés, mely szeretet folyamomat az örök igazság irányából eltéríti.

Az ember benső meghasonlottsága

Tudjuk, hogy a törvény lelki, magam azonban testi vagyok, és a bűn rabja. Azt sem tudom, mit teszek, hiszen nem azt teszem, amit szeretnék, hanem amit gyűlölök. De ha azt teszem, amit nem akarok, elismerem a törvényről, hogy jó, és valójában nem is én cselekszem, hanem a bennem lakó bűn. Tudom ugyanis, hogy semmi jó nem lakik bennem, azaz a testemben, mert készen vagyok ugyan akarni a jót, de arra, hogy tegyem is, nem vagyok képes. Hiszen nem a jót teszem, amit akarok, hanem a rosszat, amit nem akarok. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor nem is én cselekszem, hanem a bennem lakó bűn. Így ezt a törvényt látom: bár a jót szeretném tenni, a rosszra vagyok készen. A belső ember szerint az Isten törvényében lelem örömöm, de tagjaimban más törvényt észlelek, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a tagjaimban levő bűn törvényének rabjává tesz. Én nyomorult! Ki vált meg e halálra szánt testtől? Hála az Istennek Urunk, Jézus Krisztus által! Értelmemmel tehát Istennek szolgálok, de testemmel a bűn törvényének. (Rom 7.14-25)