NÉGY GYERTYA története

Négy gyertya égett az adventi koszorún.
Olyan csend volt, hogy hallani lehetett amit a gyertyák beszéltek.

Az első gyertya megpislant és elkezdte:
a nevem BÉKE
AZ ÉN LÁNGOM VILÁGÍT, DE AZ EMBEREK NEM TARTJÁK BE A BÉKÉT
A lángja pislákolni kezdett, míg végül kialudt…

A második gyertya is rákezdte:
a nevem HIT
AZ EMBEREK NEM AKARNAK TUDOMÁST SZEREZNI SEMMIRŐL, ÚGYHOGY HIÁBA VILÁGÍTOK ÉN IS
Huzat támadt és a gyertya lángja kialudt…

A harmadik gyerta szomorúan és csendesen rákezdte:
az én nevem SZERETET
MÁR NINCS ÉRTELME, HOGY VILÁGíTSAK, AZ EMBEREK FÉLRETOLTAK ÉS ELFELEJTETTEK
És a lángja sisteregve kialudt…

EGY KISFIÚ LÉPETT A SZOBÁBA RÁNÉZETT A GYERTYÁKRA ÉS ÍGY KIÁLTOTT:
„NEKTEK ÉGNI KELL!“
És majdnem sírva fakadt…

ÉS EBBEN A PILLANATBAN MEGSZÓLALT A NEGYEDIK GYERTYA IS:
NEFÉLJ! AMEDDIG ÉN ÉGEK, ADDIG MINDIG VAN REMÉNY „A NEVEM REMÉNY!”
ÉS A KISFIÚ MEGGYÚJTOTTA RÓLA A HÁROM KIALUDT GYERTYÁT.

A Remény lángjának soha nem szabad kialudnia…
...és így a négy lángot: Békéét, Hitét, Reményét és Szeretetét, őrizni kell mindörökre.

Válság

Én, a mai válságot úgy élem meg, ahogy arról Hamvas Béla gondolkodik.
De én, ezt, így fogalmaztam meg:

Utak

A világ egy országutak hálójában füstölgő közöny.
Érzéstelen, és kerget értéktelen álmokat, vágyakat.
Mire eléri, rájön, hogy már csak kacat.
Milyen felületes ez a megháborodott tudat,
mely magában fortyog, keresve kiutat.
De míg magában forgolódik, keresve új utat,
azt képzelve, hogy könnyebb úgy, ha mulat;
fel sem tűnik: folyton folyvást ás egy új kutat,
abban életet adó friss víz után kutat, de sárba ragad.
Nem akarja elhinni, hogy magában úttalan,
és minden elmélete parttalan,
ha a parton nem ül le egy árnyas fa alatt,
és nem várja meg azt, hogy szólítsanak,
vagy nem hallja meg azt, amikor szólítanak!
Mert hiába bolyong a boldogtalan,
ha nem ismeri fel a szabályokat,
sőt, az alkotója is számára szabálytalan!