Bátorít a holnap

A sűrű rétek közül kikandikált a nap,
a holnap. Mert én annak láttam,
és a remény, mi mára már fogyni készül.
Mert szétzilálta a történések sora,
az emberáradat, ki belém avatkozott.
Kérés nélkül, magát mutogatva, erőszakosan.
Mi megbénít, blokkol, és visszatart,
attól, hogy szeretni bírjak.
Árnyat és napot, és holnapot.
Félek, és kicsinyhitűen toporgok,
mert nem találok rá Istenre, ebben
a zajos rengetegben, önkívületben.
Mi személytelen, és hivalkodó,
alázat nélkül kicsapongó, züllött.
Korrupt, a velejéig, zsigerből,
vakon kapálódzó, és erőből hazudtol.
Elbujdosom, csendre vágyom,
hol Isten a magányom, és párom,
hol nincsen megrontásom.
A világ zajától távol, bár messze még
a negyvennapos bujdosástól,
mikor éhem, szomjam az égből
nyeri el sóvárgásom beteljesedését.
Ott megtisztulásra vágyok, hogy újra
bírjak mosollyal vinni minden átkot.
Tarisznyámba rejtve, eldugva a világtól,
- a szégyentől van csak pirulásom -
hogy eléd tegyem, kérve bocsánatot,
hogy szeretetedben legyen tisztulásom,
minden bűnökre megigazulásom.
Ha bennem, talán kívülem is a világ szebb lesz.
Félre vonlak, és ünnepelni kezdek,
azokkal, kik Veled egyek, és Benned
lehetünk egyek, feltétel nélkül, szeretetben.
Minden nappal egyre beljebb,
szelídítéssel a rengetegben,
hogy az ember egyre feljebb
merészkedni merjen a fellegekhez,
hol Isten kitárt karjaiba eshet.

Feltámadása

Nem rengette meg a világot,
alázatával, szerényen beszivárgott,
abba, mi van teremtő akaratából!

Hogy leigázza a gonoszságot,
megváltotta bűneitől a világot,
előttünk járva hordozza az igazságot.

Szeretni csak, ki Isten, bír igazából!
De teremtményednek, ki hasonmásod,
lelket adtál, azaz céltudatosságot.

Parányi pont csupán a létem,
mégis sorsom kezedbe letéve,
ki uralkodol a mindenségen.

Így vagyok én testednek része,
kiben megtűrten öleled át bűnös létem,
hogy ne legyen gőgből üreslelküségem.

Boldog Húsvétoló Feltámadást!

Gyötrő lelkiismeret

Párnázott haszontalanság a keret,
mibe belesüpped a kínzó ismeret.
Egy tükör, arcom elé tartva szüntelen
lebeg, de elhessegetni nem merem.
Mi van, ha magam felismerem?
Magam az őrületbe kergetem,
vagy, alázattal beismerem.
És roskatag letérdelek,
hogy megtaláljam békességemet.

Ez idő szerint Jézus megszenvedte annak felismerését, hogy vállalnia kell értem is - teljes emberségének kínjai között - a megváltás történetét.
Alkalmas vagyok arra, hogy a teljesen odaadó, feláldozó szeretetét elfogadjam?

Ha elfogadásával megbirkóztam, képes vagyok rá, hogy megéljem az önfeláldozó szeretet viszonzását?

Itt az alkalom, a böjt ideje teremt rá lehetőséget.
Megkeresem a szent, Isten adta csendet, melyben rátalálhatok a felismerésre: mit kell tennem?
A feltámadás örömére ébredés vezéreljen!

Így, a népszavazás után

„ … minden természetnek az oka a Teremtő Isten. Benne az etika, mert a jó és tisztes élet nem alakul ki másból, mint azoknak a méltó szeretetéből, akiket szeretnünk kell, azaz Isten és a felebarát szeretetéből. … Benne az állam dicsérendő jóléte, mert nem lehet jobban alapítani vagy fenntartani az államot, mint a hit és szilárd egyetértés alapján és kötelékével. Ez pedig a fönséges és legigazabb Isten, akiben az emberek a legőszintébben szeretik egymást.” (Szt. Ágoston)