Bádog köpönyeges, rozsdás ébredés,
álmosan csordogál az öreg őszi szél,
didergős, csipás, mégis huncutul mesél:
volt mikor kacagott, a másnapos remény!
pedig a nap sejtetni sem engedi melegét.
Elnyújtózik a reggel: lassan múlón ráér.
Nem félti, hogy bárki is helyébe lép.
most, időzik vagy kettőt, mire egyet ér.
Mintha sajgón fájna tolni az idő szekerét,
csak csoszog - szörcsög, köhög - nem is lép.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése