Azt kell keresnem, Aki van, és nem azt, ami van!
Aki van, az állandó; függetlenül tőlem, ki egy pillanatra feltűnök a látóhatáron, a jelen egy röpke mozdulatában, szinte mozdulatlanul. Valóban mozdulatlanul, vagy az időtlen öröklétben mozdulatom, megjelenésem nyomot hagy? Meg nem válaszolhatom, csak remélem, hogy létem megdermed a mulandóban, legalább egy fékezhetetlen szeretet sóhajával.
Ami van, az változó; velem, és bennem történő változó. Ebben a változó térben és időben elérhetem a változatlanságot, ha sikerül, legalább részletében azonosulnom a változatlansággal. Ha megérzem súlyát, mi súlytalan, mégis áthatol az anyag tehetetlenségén, és nehézségén, akkor, utólag, az öröklét által kerül minősítésre.
Lám, így érthető a változatlan, így egyben örök létező egyetlen egysége, mely magában tartalmazza a változót, a mindenséget, mi a változatlan nélkül mint fogalom sem értelmes, vagy értelmezhető.
De utam a változón keresztül vezet a változatlanhoz, hiszen a változóban nyertem tudatomat, melyben engedi megismerni magát a változatlan. Így lesz igazzá az is, hogy „aki keres, az talál”. Ez földi létem értelme. Oly közegbe kerül a lélek, mely a valóság, a teremtett világ; hogy általa felfogni, érteni, megközelíteni, elsajátítani legyek képes a teremtő szándékát, akaratát, teljességét, célját - mit belém oltott, hogy önálló szándékomból, saját akaratomból mondjam ki a szerződést Vele. Ez az Ő igazsága, miben nem található egy szemernyi öncélúság sem. Hogy méltó vagyok-e a szabadságra, melyet adott? Ott, a végén derül ki az, mikor e testet a földnek visszaadom. Addig élhetek vele, vagy eltékozolhatom.
Aki van, az állandó; függetlenül tőlem, ki egy pillanatra feltűnök a látóhatáron, a jelen egy röpke mozdulatában, szinte mozdulatlanul. Valóban mozdulatlanul, vagy az időtlen öröklétben mozdulatom, megjelenésem nyomot hagy? Meg nem válaszolhatom, csak remélem, hogy létem megdermed a mulandóban, legalább egy fékezhetetlen szeretet sóhajával.
Ami van, az változó; velem, és bennem történő változó. Ebben a változó térben és időben elérhetem a változatlanságot, ha sikerül, legalább részletében azonosulnom a változatlansággal. Ha megérzem súlyát, mi súlytalan, mégis áthatol az anyag tehetetlenségén, és nehézségén, akkor, utólag, az öröklét által kerül minősítésre.
Lám, így érthető a változatlan, így egyben örök létező egyetlen egysége, mely magában tartalmazza a változót, a mindenséget, mi a változatlan nélkül mint fogalom sem értelmes, vagy értelmezhető.
De utam a változón keresztül vezet a változatlanhoz, hiszen a változóban nyertem tudatomat, melyben engedi megismerni magát a változatlan. Így lesz igazzá az is, hogy „aki keres, az talál”. Ez földi létem értelme. Oly közegbe kerül a lélek, mely a valóság, a teremtett világ; hogy általa felfogni, érteni, megközelíteni, elsajátítani legyek képes a teremtő szándékát, akaratát, teljességét, célját - mit belém oltott, hogy önálló szándékomból, saját akaratomból mondjam ki a szerződést Vele. Ez az Ő igazsága, miben nem található egy szemernyi öncélúság sem. Hogy méltó vagyok-e a szabadságra, melyet adott? Ott, a végén derül ki az, mikor e testet a földnek visszaadom. Addig élhetek vele, vagy eltékozolhatom.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése