A csend taszít, vagy befogad?

A csend, melyben a kérdések megválaszolatlanul imbolyognak, kétséget hagyva a szívben, eltávolítanak mindentől, és gyötör. Hiányt okoz, gőgössé és önzővé tesz, fájdalmat kelt.
A csend, melyben a szeretet minden kérdést felold, és megválaszol, vagy értelmetlenné fokoz - vonzóan hívogat, hogy átöleljen, és betöltsön. Szabaddá tesz, könnyeddé, és gyermekien pajkossá.

Kesergő a világ sorsáról

Kuszán bolyongó lélek vagyok, ki egyhitére támaszkodik, tudatosságát felépíteni elfelejtette akkor, mikor még megtehette volna. Vagy így vagyunk ezzel sokan, esetleg mindannyian? Kik alázatot próbálnak megteremteni magukban, mint sem dölyfös egyszerűséggel vallanánk, hogy mi, mindennel bánni bírunk, magunkat is bírjuk vezetni – mint vak koldus, mindig arra, hol csörög a pénz –, s a világ tenyerünkből eszik?
Magamat megóvni akarom ettől a balga szemlélettől, sőt távol tartani azoktól, kik így mernek vélekedni. Nem hiszek magamban, s a világban, melyben elveszek, ha magamra bízom magam. Hiszen, mióta az ember hatalmát fitogtatja a világban, csak mélyebbre rántja faját, és a teremtett, uralma alá vett világát. Mit teremteni bír, azt is csak ellenére használja, még ha céljában nemes is, de mire hasznára venné, már fegyverévé lesz. Mely pusztít és gyötör, sőt a nemest elfolytja, megalázza. Így válik békétlenné, és háborút szítóvá, gyűlölködővé téve a békét keresőt is. Meghasonlik, és meghasonulttá teszi azt mi boldogságot kerget, álmodozóan vágyik a szépre és igazra.
Míg, ha hitét bírná, visszacsatolná tévedéseit, megállíthatná az eltévedt halált, mely ideje korán éri a tévelygőt, ki így, beteljesedését nem éri meg.
Vajúdik a gonosz, és burjánzik a világban, hol Krisztus keresztje megdőlten áll már az útszélen, mert senki sincs, ki megigazítaná. Forradalmak útvesztőihez értünk, hol elfojtják az igazt, és igazságot óhajtó vágyat is, mert az erő a gonoszt képviseli. Az igaz elhalványul, foszlott terítőjével beterített földet ellepi a dudva. Az ekék kicsorbultak, és berozsdásodtak, a szántóvetők már szétszéledtek, elbizonytalanodtak.
Új rőzselángok gyúlnak, egyesek visszanyúlnak a kapához, a maguk kis földjén hitük újra táncol; talán tényleg, a remény hagyja itt utoljára világot!

Értékrendem, értékítéletem

Szertefutnak lábaim,
gondolataim összegabalyodnak,
ha hitemben nem vagyok állhatatos,
elszánt, és határozott.
Feltenni a kérdést gyáva vagyok (?):
utamon merre haladok?
Van önnön tudatom, vagy sodródok?
Szabadságommal élek, használom?
Vagy mint a tömeg, melyben csak vagyok,
káromkodom, az imádság csak gyerekes dolog?
Minden kell, mit a föld sugározz,
az égből csak a nap ont káprázatot?
Honnan vagyok, tartok valahova utamon?
Én az Ember vagyok, ebben megállapodok,
vagy belátom, hogy valaki akaratából vagyok?
Aki ilyennek, ekkor, és pont oda rakott,
hol dicsőségére pont engem alkotott?
Láthatok, hallhatok és tapinthatok,
minden csodára rácsodálkozhatok,
és ebben a Világban én, egyetlen vagyok,
aki a Teremtőt úgy láthatom,
ahogy én ebben a pillanatban láthatom.
A mindenségben, mi örök, változhatok!
Ha akarok, tudok, erre van a hatalom,
mi bennem öröktől fogva mozgatóm.

Egy dolgot biztosan tudok (?):
hogy általam Ő tökéleteset alkotott!
Felette soha sem uralkodhatok,
ha mégis képzelem, mindent elronthatok,
aztán csak kapálódzhatok,
és sorsom felett siránkozhatok.
Különben, erényeim által lehetek hatalom,
mire tanulságul minden írva vagyon:
egy szó, mi fut számtalan fonalon,
belőlük táplálkozik a nyugalom,
a megfeszíthető irgalom, mi nem kér áldozatot.
Magam részére megismerhető vagyok,
lámpása mellett megvilágosodhatok,
tudatom rétegeiből előcsalhatom,
azt a csöppnyi alázatot: hogy elfogadom!
Azt, aki vagyok, és még hálára is képes ...!
E világban is van már bocsánatom!
Már itt, van nekem örök oltalom!
A Csendet magamra vonhatom,
melyben észrevétlen kitárulkozhatok,
e sápadt földtől elrugaszkodhatok,
és azt a szót végre kimondhatom,
mi ott csüng száraz, cserepes ajkamon:
hogy szomjazom.
Akkor, már többet, végre, nem utálkozom.


Lk 10,41b-42a - Sok mindenre gondod van és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges.

Álmodok

Feux Dartifices2

View SlideShare presentation or Upload your own. (tags: feuxdartifices firework)

Az Én vergődése

Valami kavarog bennem. A bizonytalanság, a világban rejlő káosz története, mely összezavar. Az ember él szervezetlenül, következetességektől távol, a következmények irtózatától idegenül, szinte magánya teljes gyönyörének átadva életét.
Az ösztönvilág mámora ez. Minden érdekli, mi kívüle van, ugyan akkor irtózatos távol van tőle az, mi benne van. Idegenül él önmagában. Fel sem merül benne a kérdés: ki vagyok, miért vagyok? Mert, ha talán feltenné, megijesztené. Rajta kívül generált gondjai kezelésére vállalkozásokat alapít, hogy célt találjon eszköztelenségének, és ideológiát érdektelenségének.
Az Ember van a világban, miközben a világ számára beszűkült városi, cselekvő, izgága, környezet, melyben az ember már csak egy olyan eszköz, ki megélhetését és meggazdagodását szolgáló tényező, a természet pedig az, ki teljesítményének fokozását segítő, vagy akadályozó körülmény, mely a meg nem határozott, és folyamatosan változó céljainak színpada.
A győzelem a cél. Egyenként, mindegyik ember fölötti győzelem, a természet fölötti győzelem a cél, még akkor is, ha azzal mindazt megalázom, csak magamat ne engedjem megalázni. Végig söpörni a világomon, és kereteit tágítani a végsőkig, uralmam alá teperni mindent. Bizonyítani önmagam számára felsőbbrendűségemet, méltányosságomat és méltóságomat, elismertetni mindenekkel, hogy én vagyok. Miközben talán rá sem érek arra, hogy megkérdezzem magamtól: ki vagyok?
Az Én kudarca. Feltörni a csúcsra, vágyva, hogy onnan letekintve minősíthessem hatalmasságomat. Mire felérek, szemem elhomályosul, lábam alatt csak felhő és köd, és csak látni vélem hatalmasságomat, de a magasabb hatalmasság nem enged gyönyörködni, megaláz. Dühít, bosszant, és haragra, bosszúra ingerel. Már nem a győzelmi vágy az, mi hajt, hanem a csalódás okozta gőg, mely nem fogadja el, hogy kudarc lehet megalapozatlanul megalkotott céljaimból. Fokozza képtelen hatalmi vágyát, melyből rombolás fakad. Ha nem sikerül tervem, akkor a mások terve sem sikerülhet. Ártás és irtás a hatalom új eszköze. Ha magamnak nem használhatok, akkor másnak ártsak. Szomorú vég. Míg másnak ártok, magamat is elpusztítom. Még mielőtt magamat felfedezni bírtam volna, elveszek.
Miközben az, ki felfedezi magát, keservesen, és alázatában csak esdekel, és elfogadja azt is, hogy én szenvedek - sőt, értem esdekel; él egy boldog életet, családot nevel, virágot ültet oda, hol én lépdelek, és szemetelek. Csendesen, lélekből lélegez, új világot álmodva énekel, nevet, helyettem és értem is felel. Könyörtelenül könyörtelen. Ellenfelem, mert kihívásomra nem felel, vagy úgy, hogy az engem ingerel. Belőle én, gazdagságra nem törhetek. Míg nekem üzlet az életem, Ő megéli az életet, és egyre nemesebb. Számomra idegen, ez nem az én természetem. Ő a világban él, mégis lebeg, míg én, e világban mindent értékelek: értéke fölött adom, és az alatt veszem. Nekem minden lélektelen. Tárgy, eszköz; kudarc az életem.