Értékrendem, értékítéletem

Szertefutnak lábaim,
gondolataim összegabalyodnak,
ha hitemben nem vagyok állhatatos,
elszánt, és határozott.
Feltenni a kérdést gyáva vagyok (?):
utamon merre haladok?
Van önnön tudatom, vagy sodródok?
Szabadságommal élek, használom?
Vagy mint a tömeg, melyben csak vagyok,
káromkodom, az imádság csak gyerekes dolog?
Minden kell, mit a föld sugározz,
az égből csak a nap ont káprázatot?
Honnan vagyok, tartok valahova utamon?
Én az Ember vagyok, ebben megállapodok,
vagy belátom, hogy valaki akaratából vagyok?
Aki ilyennek, ekkor, és pont oda rakott,
hol dicsőségére pont engem alkotott?
Láthatok, hallhatok és tapinthatok,
minden csodára rácsodálkozhatok,
és ebben a Világban én, egyetlen vagyok,
aki a Teremtőt úgy láthatom,
ahogy én ebben a pillanatban láthatom.
A mindenségben, mi örök, változhatok!
Ha akarok, tudok, erre van a hatalom,
mi bennem öröktől fogva mozgatóm.

Egy dolgot biztosan tudok (?):
hogy általam Ő tökéleteset alkotott!
Felette soha sem uralkodhatok,
ha mégis képzelem, mindent elronthatok,
aztán csak kapálódzhatok,
és sorsom felett siránkozhatok.
Különben, erényeim által lehetek hatalom,
mire tanulságul minden írva vagyon:
egy szó, mi fut számtalan fonalon,
belőlük táplálkozik a nyugalom,
a megfeszíthető irgalom, mi nem kér áldozatot.
Magam részére megismerhető vagyok,
lámpása mellett megvilágosodhatok,
tudatom rétegeiből előcsalhatom,
azt a csöppnyi alázatot: hogy elfogadom!
Azt, aki vagyok, és még hálára is képes ...!
E világban is van már bocsánatom!
Már itt, van nekem örök oltalom!
A Csendet magamra vonhatom,
melyben észrevétlen kitárulkozhatok,
e sápadt földtől elrugaszkodhatok,
és azt a szót végre kimondhatom,
mi ott csüng száraz, cserepes ajkamon:
hogy szomjazom.
Akkor, már többet, végre, nem utálkozom.


Lk 10,41b-42a - Sok mindenre gondod van és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges.