Kuszán bolyongó lélek vagyok, ki egyhitére támaszkodik, tudatosságát felépíteni elfelejtette akkor, mikor még megtehette volna. Vagy így vagyunk ezzel sokan, esetleg mindannyian? Kik alázatot próbálnak megteremteni magukban, mint sem dölyfös egyszerűséggel vallanánk, hogy mi, mindennel bánni bírunk, magunkat is bírjuk vezetni – mint vak koldus, mindig arra, hol csörög a pénz –, s a világ tenyerünkből eszik?
Magamat megóvni akarom ettől a balga szemlélettől, sőt távol tartani azoktól, kik így mernek vélekedni. Nem hiszek magamban, s a világban, melyben elveszek, ha magamra bízom magam. Hiszen, mióta az ember hatalmát fitogtatja a világban, csak mélyebbre rántja faját, és a teremtett, uralma alá vett világát. Mit teremteni bír, azt is csak ellenére használja, még ha céljában nemes is, de mire hasznára venné, már fegyverévé lesz. Mely pusztít és gyötör, sőt a nemest elfolytja, megalázza. Így válik békétlenné, és háborút szítóvá, gyűlölködővé téve a békét keresőt is. Meghasonlik, és meghasonulttá teszi azt mi boldogságot kerget, álmodozóan vágyik a szépre és igazra.
Míg, ha hitét bírná, visszacsatolná tévedéseit, megállíthatná az eltévedt halált, mely ideje korán éri a tévelygőt, ki így, beteljesedését nem éri meg.
Vajúdik a gonosz, és burjánzik a világban, hol Krisztus keresztje megdőlten áll már az útszélen, mert senki sincs, ki megigazítaná. Forradalmak útvesztőihez értünk, hol elfojtják az igazt, és igazságot óhajtó vágyat is, mert az erő a gonoszt képviseli. Az igaz elhalványul, foszlott terítőjével beterített földet ellepi a dudva. Az ekék kicsorbultak, és berozsdásodtak, a szántóvetők már szétszéledtek, elbizonytalanodtak.
Új rőzselángok gyúlnak, egyesek visszanyúlnak a kapához, a maguk kis földjén hitük újra táncol; talán tényleg, a remény hagyja itt utoljára világot!
Magamat megóvni akarom ettől a balga szemlélettől, sőt távol tartani azoktól, kik így mernek vélekedni. Nem hiszek magamban, s a világban, melyben elveszek, ha magamra bízom magam. Hiszen, mióta az ember hatalmát fitogtatja a világban, csak mélyebbre rántja faját, és a teremtett, uralma alá vett világát. Mit teremteni bír, azt is csak ellenére használja, még ha céljában nemes is, de mire hasznára venné, már fegyverévé lesz. Mely pusztít és gyötör, sőt a nemest elfolytja, megalázza. Így válik békétlenné, és háborút szítóvá, gyűlölködővé téve a békét keresőt is. Meghasonlik, és meghasonulttá teszi azt mi boldogságot kerget, álmodozóan vágyik a szépre és igazra.
Míg, ha hitét bírná, visszacsatolná tévedéseit, megállíthatná az eltévedt halált, mely ideje korán éri a tévelygőt, ki így, beteljesedését nem éri meg.
Vajúdik a gonosz, és burjánzik a világban, hol Krisztus keresztje megdőlten áll már az útszélen, mert senki sincs, ki megigazítaná. Forradalmak útvesztőihez értünk, hol elfojtják az igazt, és igazságot óhajtó vágyat is, mert az erő a gonoszt képviseli. Az igaz elhalványul, foszlott terítőjével beterített földet ellepi a dudva. Az ekék kicsorbultak, és berozsdásodtak, a szántóvetők már szétszéledtek, elbizonytalanodtak.
Új rőzselángok gyúlnak, egyesek visszanyúlnak a kapához, a maguk kis földjén hitük újra táncol; talán tényleg, a remény hagyja itt utoljára világot!
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése