Paulo Coelho – A zarándoklat

(Idézetek a könyvből, a magam "ízlése" szerint)

Végtére is az teszi az ember igazán emberré, ha elhatározza, hogy beteljesíti sorsát – nem pedig a lét misztériuma köré szőtt elméletek. (8.o.)

Amikor utazol, az Újjászületés aktusának egy nagyon gyakorlati formáját tapasztalod meg. Teljesen új szituációkba kerülsz, a nap lassabban telik, és az esetek többségében nem érted a nyelvet, amelyen az emberek beszélnek. Pontosan úgy, mint a gyerek, aki épp kibukkant az anyaölből. Ezért sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítasz azoknak a dolgoknak, amelyek körülvesznek, mert tőlük függ a túlélésed. Sokkal megközelítőbb leszel az emberek számára, mivel ők segíthetnek majd a nehéz helyzetekben. És az istenektől kapott bármilyen kicsiny kegyet is oly nagy örömmel fogadd, mintha az lenne egész hátralevő életed egyik legemlékezetesebb epizódja. Ugyanakkor, minthogy ezek a dolgok újak - folytatta – csak a szépet látod meg bennük, és még boldogabbá tesz, hogy élsz. Ezért a vallási zarándoklat mindig az egyik legobjektívebb módja annak, hogy sikerüljön elérni a megvilágosodást. (45.o.)

Ahol te Isten arcát akarod látni, ott meglátod. És ha nem akarod látni, az a legkevésbé sem számít, feltéve, hogy az, amit teszel, jó. (62.o.)

Mindent szabad, kivéve egyet: megszakítani a szeretet megnyilvánulását. Ha ez megtörténik, annak, aki rombolni akart, kötelessége újjáépíteni. (62.o.)

Isten nem a bosszú, Isten maga a szeretet. Az egyetlen büntetés abból áll, hogy azt, aki a szeretet művét megszakítja, kötelezi folytatni azt. (62.o.)

Isten mindenben ott van körülöttünk, éreznünk, tapasztalnunk kell, én meg itt logikai problémává akarom transzformálni, hogy megértsd. Csináld tovább a lassú járás gyakorlatát, és egyre jobban fogod érzékelni az ő jelenlétét. (62.o.)

Az első tünete annak, hogy megöljük az álmainkat, az időhiány … (65.o.)

Álmaink halálának második tünete: bizonyosságaink. (65.o.)

… álmaink halálának harmadik tünete a béke. Az élet olyan lesz, mint egy vasárnap délután, anélkül, hogy nagy dolgokat várna tőlünk, hogy többet követelne, mint amit adunk. (65.o.)

Amikor az Atya Fia lejött a földre, elhozta a szeretetet. De minthogy az emberiség csak szenvedéssel és áldozattal képes megérteni a szeretetet, így hát megfeszítették. Ha nem így történt volna, senki nem hitt volna a szeretetében, mert már mindenki hozzászokott a mindennapos szenvedéshez. (70.o.)

-      Magát is meghívták? – kérdezte az árus.

-      Nem – válaszoltam. – Zarándokok vagyunk a compostelai úton. ((104.o.)

Megesik, hogy a gyenge teremtmény mindig próbálkozik, hogy eltitkolja maga előtt a halál rideg bizonyosságát. Nem látja be, hogy a halál az, amely élete legjobb dolgainak megalkotására ösztönzi. (135.o.)

-      A halál a mi társunk, mert ő az, aki életünknek valódi értelmet ad. De, hogy láthassuk halálunk igazi arcát, meg kell ismernünk előtte az összes vágyat és rémületet, amelyet nevének a puszta említése képes felébreszteni bármely élőlényben. (136.o.)

… a bölcsességnek csak akkor van értéke, ha segít az embernek legyőzni bármilyen akadályt. (155.o.)

Tanítani annyi, mint megmutatni a lehetőséget. Tanulni annyi, mint élni a lehetőséggel. (156.o.)

A Szeretet

-      A szeretet melyik formájára gondol az úr? Erószra, Philoszra vagy Agapéra? (109.o.)

-      Három görög szó jelöli a szeretetet – kezdte. – Ma Erósz megtestesülését látod, a két ember közötti érzést. (109.o.)

-      Philosz a szeretet barátság formájában. Ez az, amit én érzek irántad, és mások iránt. Amikor Erósz lángja nem tud már úgy lobogni. Philosz az, aki összetartja a házaspárokat. (112.o.)

Mindnyájan Erószt keressük, s amikor Erósz kezd Philosszá alakulni, úgy véljük, hogy a szeret haszontalan. Nem vesszük észre, hogy Philosz vezet el a szeretet magasabb rendű formájához, Agapéhoz. (115.o.)

Agapé a totális szeretet, olyan szeretet, amely elemészti azt, aki megtapasztalja. Aki megismeri és átéli Agapét, rájön, hogy semmi sem fontos többé e világon, csak a szeretet. (118.o.)

-      Agapé az emésztő szeretet (119.o.)

Agapé az emberi fogalmakon kívül létezik, és fertőz, mert a világ szomjazik rá. (170.o.)

A Nemes Harc gondolata

Az álom a lélek tápláléka, ahogy az élelem a test tápláléka. (64.o.)

A Nemes Harc az, amelyet azért vívunk, mert a szívünk diktálja. (64.o.)

… a Nemes Harc a csatamezőkről áttevődött önmagunkba. A Nemes Harc az, amit álmaink nevében vívunk. (64.o.)

Megöljük az álmainkat, mert félünk megvívni a Nemes Harcot. (65.o.)

(És a zarándoklat végén, ahogy a Bibliában a jelenések képei:)

A bárány megtorpant a falu szélén, amelynek egyetlen utcája a templomhoz vezetett. Ekkor óriási félelem kerített hatalmába, s szünet nélkül ismételgettem: „Uram, nem vagyok méltó rá, hogy a Te Házadba lépjek.” De a bárány rám nézett, a tekintetével beszélt hozzám. Azt mondta, mindörökre felejtsem el méltatlanságomat, mert az erő újjászületett bennem, ugyan úgy, ahogy minden emberben újjászülethet, aki az életet Nemes Harccá változtatja. Eljön majd a nap – mondta a bárány tekintete -, amikor az ember újra büszke lesz magára, és akkor az egész Természet magasztalni fogja a szunnyadó Isten ébredését. (239. o.)