Mi egy élet?

- Még sötét az éj, didereg a fény, de mocorog, serken a lét, várja az ébredést.

- Szikrázó hajnal, melyet a fényesség reménnyel ragyog be. Megmosdatja keresztségében, hogy a fényességről ne feledkezzen meg.

- A reggel áldón mosolyog, bizalmat csepegtet a még sarjadó bizonytalanságba. Az ébredés pompája pirosló álmokat kerget, hogy életre keljen.

- A délelőben kibontakozó erő, az alkotás örökségét tölti a sziporkázó világba, melyet átsző a vágy, és a gyönyör felfedezése.

- A déli haragszóval rádöbben magányosságára, önmaga hiányosságára. Mire elkondul, már hunyorog, és bágyadtan szenderül újra álmaiba, hol a sokaság erejével győzedelmeskedik magányán.

- Mire a délután keltegeti, már magányát felváltja a természet zsongása, mely megelégedetté, önmagában elteltté teszi. Ahogy öregszik a nap, a teljesség józanító ereje kezd úrrá lenni rajta. Érzelmei csitulnak, csendesednek, majd felfedezi a világ gazdagságát. Kezdi megtalálni helyét, megérteni a törvényszerűségeket.

- Estére – hogy a nap erejétől távolodik – ereje fogyni kezd, ráébred végességére, megajándékozottságára: nem önmagában, nem önmagáért, nem önmagának van. Léte része egy örökségnek, mi meghívása, megajándékozottsága. Mi a jelenben elkezdett, és a végtelenben kibontakozó értékké válhat, ha képes magát szétosztani, szétszórni, átadni annak a teljességnek, melyben lehet csak tökéletes, és örök érvényűvé.

Szeretetláng

Halk szellő susog a fák alatt,
tavaszi szerelmes alkonyat.
A lenyugvó nap izzón hívogat,
ég Urának Asszonya mosolya.

A hegyek mögül kél, és szólogat,
fejével int felém, tekintete kutat:
bírom e hitem, vagy erősebb a tudat?
Ó alkonyat, Napba öltözött Asszonya!

Lásd, ölelésre tárom ki karomat,
míg kérőn hallgatom hangodat,
fészekként nyújtom markomat,
magamra veszem szolgálatodat.

És Te nyújtod mosolygón lángodat,
mely Istent szolgáló szívedből fakad,
hogy felgyújtsad hamvadó parazsamat,
mely elűzze a gonosz hatalmakat.

A Te erőd legyen az, mely lángra kap,
mi szívről szívre tör magának utat,
felperzselve maga előtt gátakat.
Én, fáklyádként, hadd hordozzalak.

Én vagyok a Nemzet

„Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és egyetlen város vagy ház sem maradhat fenn, amely meghasonlik önmagával.” És ugyan itt, így fejezi be gondolatát Jézus: „Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem velem gyűjt, tékozol.” (Mt 12,25.30)

Az én kezembe ma adta e gondolatot az Úr (2009. 06. 03.), mikor a választás közeledte foglalkoztat. Felismerem Őt a mában, aki azt mondja: „aki nincs velem”? Hiszem, hogy elmélkedéseim, imádságaim, csendem segít abban, hogy értsem szándékát, akaratát, kérését. Hiszen arra törekszem, hogy azt dicsérjem, áldjam, magasztaljam, aki engedi magát megismerni, aki akarja, hogy értsem, és közölt kincseit életté változtassam; és azért, hogy tisztuljon látásom, képes vagyok eltávolodni a világtól annyira, hogy ne hasson már rám a világ mételye – vagy legalább is a legkevésbé fertőzzön, ahogy olvasom egy református elmélkedésben Varga Róberttől: „Az embernek tudni kell, hogy hova tartozik, nem? A nemi identitásával is tisztában kell lennie. Vagy férfi valaki, vagy nő. Ami a kettő között van, akár mesterségesen előidézve, az beteges dolog. Az megkötözöttség és megszállottság is lehet. Jézus azt mondja, hogy vagy velem, vagy ellenem. Aki nem velem van, az ellenem van. Aki nem velem gyűjt, az szétszórja, elaprózza, eltékozolja az életét. És az biztos, hogy elárulja Jézust, ha valamit tud is róla. Ahogy Péter is. Ott volt a főpap udvarában. Melegszik az idegen tűznél, és nem megvallja Jézust, hanem megtagadja. Mit keres ott a főpap udvarában? Miközben Jézust megalázzák, leköpik, megverik, megrugdalják. Mit keresett ott? Idegen tüzeknél melegedve csak árulója lesz valaki Jézusnak. Vagy velem, vagy ellenem. Aki nem hisz Jézusban, az szétszórja, eltékozolja az életét.”

Engednem kell, hogy Krisztus jelenvalósága, élete és érdeme – szavai, gondolatai, szenvedése, áldozata – hasson rám, elérje célját bennem. Olyan szépen, bölcsen, alázattal fogalmazza meg ezt az engedelmességet Bartók Tibor jezsuita atya: „a szabaddá válás ragaszkodásainktól, ami a vértanúság fájdalmával járhat, míg összhangba kerülünk az evangéliumok Jézusával.” Majd idézi Loyolai Szent Ignácot: „Tartsd bensőleg szellemedet szabadon úgy, hogy bármikor kész legyél az ellenkező megtételére is.” Az egyénnek az ilyen módon való szabadsága, önmagának Krisztus általi neveltetése a garancia arra, hogy meg ne hasonuljunk, és házunk, országunk se hasonuljon meg. Imádkozom kegyelmedért Istenem, önmagamnak, és általam országomnak, nemzetemnek tisztaságáért is. Mert én vagyok a nemzet!

Hova juthatnánk el?

Igaz is. Ki közömbös a választások iránt, az azt mondja ki magáról, hogy még mindig nem vált demokratikussá. Hiszen nem tud élni lehetőségeivel, jogaival. Valóban e szerzett jogunk – hogy választhatunk – nem kötelezettség, melyet számon kérhet a törvény, de morális, etikai kötelezettségnek kell lennie, mely elsősorban a családom, a barátaim, a szomszédaim, a munkatársaim, az elvbarátaim, a velem közös villamoson utazók, a velem egy fodrászhoz járók, az egy piacon vásárlók, és azon túl, minden ember iránti kötelezettségem.

Kezembe kapom a fizetésem, kiveszem a bankból a pénzt, mely az én értékem, de tegnap, az a pénz, még másnak az értéke volt. Az én értékem, és a Te értéked, mit tisztelnem kötelességem, és mely iránt a tiszteletedet én is elvárom, összeköt bennünket. Ha már értékelvű társadalomban gondolkodunk, bár, szerintem nem ez az érték. A pénz csupán az érték képviselője a mai társadalmi formákban. Az érték azonban bennünk van, melyet lesilányítunk, mikor pénzre váltjuk. A pénz az anyagi érték képviselője, de nagyon szegényes és nagyon primitív képviselője. Nekem, az embernek kell a magam értékét, értékként kezelni, melyet úgy tudok értékké emelni, ha a másik embert értékén kezelem, mely engem is felemel. Nekünk, embereknek kell egymást felemelnünk, de ezt hogy lehet megtenni?

Értékrendeket kell teremteni, melyhez kell találnom egy olyan értéket, mely rajtam kívül van, melyre fel tudok tekinteni. Lehet ez az érték egy másik ember? Talán igen, egy ideig, míg valaki más, valami más értékítéletemet nem befolyásolja, akkor elbizonytalanodok, és választani kényszerülök két azonos, hasonló érték között: melyiket fogadjam el értékrendem magasabb fokának? És egy idő után rájövök, hogy valami mindig szól az egyik, vagy másik mellett. Vagyis be kell látnom, hogy Emberként Emberhez igazodni gyenge dolog, labilis értékrendet mutat. Kell valaki, aki az Ember felett, minden emberre egyenlő értékrendet jelent. Így jutok el ésszel Istenhez. Isten, aki a világot teremtette, aki minden értelmet birtokol, és minden törvényszerűséget ismer, kézben tart, úgy ismeri a dolgok összefüggéseit, ahogy senki rajta kívül, ráadásul nincs elkötelezve egyetlen egy ember iránt sem - így abszolút objektív, törvénye minden egyes emberre érvényes, és azonos.

Arra jöttem rá, hogy Isten igazságát, parancsait, mint igazságot, mint emberi életmodellt kellene tanítani. Bennünk kell kialakulni a törvénynek, nem a törvénynek kell szabályozni bennünket. A világgal azt kell megértetni, hogy az, akit a törvény szabályoz, az életképtelen egyed, az az emberi faj selejtje, ezt erkölcsi szabályként kellene ismerni.

Aki egy közös, minden egyes emberre, - milliárdokra, kik élnek, éltek és élni fognak – érvényes törvényt, szabályt nem képes elfogadni, az a másik ember ellen vét (azt nem is kell mondani, hogy Isten ellen, hiszen Isten minden ember képviselője, és szószólója, aki nem önmagáért mutat utat, hanem azért, hogy egymás számára könnyebbé, szebbé, boldogabbá tegyük az életünket, amit mi, buta emberek körülményessé, nehézkessé, élhetetlenné teszünk egymás számára, csak azért, mert az elvek, és törvényszerűségek ellen teszünk – mindegy milyen okból, hisz az mind kicsinyesség, és oktalanság).

Egy emberöltő mennyivel többet érne, jelentene! Vagyis mennyivel többet tudnánk adni egymásnak, miközben sokkalta többet kapnánk.

Választás

Szögezzük le:

- nem politizálás, hanem felelősségvállalás!
- tudatos felnőtt helytállás, és tanúságtétel!
Abból indulok ki, hogy keresztényként vagyok ember, és emberként a Magyar nemzet tagja (de előbb vagyok keresztény és csak azután Magyar!). Keresztényként, a szeretetre és Isten igazságának szolgálatára vállalkozom – vagyok hivatva, mely meghatározza alapvetően magyarságtudatomat is.
Ha veszem a fáradtságot, hogy Isten jelenvalóságát, működését, e világban megértsem, akkor világossá válik előttem, hogy Isten a lélek kiáradása által, „avatkozik” be a földi életbe. A lélek pedig bennünk, emberekben lesz tevékennyé, még inkább, ha nem térünk ki előle. Hiszem, hogy általam is. Hitemet, ha keresztény tudásomból táplálkozó erkölcsi, etikai, morális mértékemmel párosítom, akkor képes vagyok – lehetek - olyan tudatos döntéseket hozni, melyek nem csak magam, de közösségem – családom, plébániám, városom, társadalmam, az emberiség – javát is szolgálja. Ez a tudatos döntés az, mely szavazatomban testet ölt, cselekedetté válik.
Ha mi, keresztények vállaljuk döntéseinket, és azokat mindig Jézus Krisztus melletti döntésekként hozzuk meg, hitvallásunk részeként, a Szentlélek erejében megerősödve, talán Európa, és Magyarország is újra keresztény lehet!
Ha ez a legfontosabb – már mint kereszténységünk – akkor fontos lehet a kényelmem, lehet nyugalmam? Ugye, még nem altattam el lelkiismeretemet, és nem hivatkozok sürgető dolgaimra akkor, amikor valamit másokért kell megtennem, mely nem halogatható? Ha magamért rest is lennék, de másokért tenni - az a szeretet, mely Istennek kedves.

Magyar püspökök nyilatkozata az európai parlamenti választásokról (részlet):
Azokat a jelölteket támogassuk, akik készek előmozdítani az emberi élet tiszteletét és védelmét a fogantatástól a természetes halálig; akik készek támogatni a családot, amely a férfi és a nő közötti házasságra épül és a társadalom alapsejtje; akik készek a munka és a dolgozó ember méltóságának és szociális jogainak védelmére és erősítésére; akik támogatják a gazdaságnak erkölcsi értékekre épülő megszervezését; akik előmozdítják az igazságosság ügyét a társadalomban és a nemzetek között. Olyan jelölteket támogassunk, akik a leginkább rászorulók iránti szolidaritás érvényesülését segítik; akik nem önző csoportérdekeket, hanem az egész emberiség javát szem előtt tartva fáradoznak a természet védelmén és a teremtett világ megóvásán, akik a magyarság érdekeit képviselik. Végül – de nem utolsó sorban – akik őszintén támogatják a Katolikus Egyházat, a keresztény értékeket és a békét.
II. János Pál pápával mi is elmondhatjuk: „A keresztény gondolkodás át tudja alakítani a politikai, kulturális és gazdasági társulásokat az élet olyan közösségévé, melyben minden európai ember otthon érezheti magát” (Ecclesia in Europa, 121).