Nagypéntek

A média hírműsorai hírül adják, hogy megkezdődött a kereszténység legnagyobb ünnepe. Mégis megáll az élet a föld mindazon térségeiben, hol a Húsvét ünnep. Nem a keresztények állnak meg, a világ! Ki ünnepel? Igaz, ki nem hívő, nem ünnepel, vagy legalább is nem arról szól az ünnepe, amiről kellene, mert tiltakozik ellene, mert jobb neki nem tudomást venni arról, ami történik. Elutasítani a kegyelmet? Az ajándékot? Talán, mert méltatlanságában nem tud mit kezdeni ekkora méltósággal?

Miről is van szó a mai napon? Izajás, Krisztus előtt 700 évvel beszél valami olyan történésről, amit felismerhetünk a mai nap eseményeiben: Jézus szenvedésének történetét körvonalazza. Amiről Jánosnál is olvasunk. A megfeszített, felemelt, átszúrt, „a mi betegségeinket ő viselte, és a mi fájdalmainkat ő hordozta”, „a mi vétkeinkért szúrták át, a mi bűneinkért törték össze; a mi békességünkért érte fenyítés”, „az ő sebe által gyógyultunk meg”, „az Úr őrá rakta mindnyájunk bűnét.” Megkínozták, és ő alázatos volt” [Iz 53,5]. A kereszténységnek mind ez azért ad okot az ünneplésre, mert Izajás ezen jövendölését beteljesültnek tartja, és magát méltónak arra, hogy Isten akaratát magára vegye, elfogadja! Mi keresztények hisszük Isten emberért vállalt sorsát! Hogy közösségben vagyunk Istennel, aki küzd, áldozatot vállal azért, hogy az Ember megértse létezésének okát, értelmét, mely Istentől való, s nem önmagában álló és önmagáért való, minek térben és időben van csak jelentősége. Az Ember nem csak e világban dimenzionált! Hiszem!

A mai nap fájdalmával, keserűségével, áldozatával, megsemmisülésével hiszem!

Ahogy minden nap egy kicsit meghalok, az aznapra elfogadott szenvedéseimbe, fáradtságomba – különösen a mai napba. Meg akarok halni a reménytelenségbe, a bűnnek, az értelmetlen életbe, a megválaszolhatatlan kérdésekbe, a nincs többet gondolatába, mert élni és remélni akarok! Mi emberben – a testben, az anyagban véges, az a Teremtőben, az Istenben állandó, örökkön létező, amit csak a szeretet igazi értelmének megértésében tudok vágyakozni - mert nem akarok nem szeretni, és nem akarok „szeretve nélküliségben” lézengni! - Még akkor sem, ha képtelen vagyok a tökéletes, önzetlen szeretetre, melytől szenvedek. - A szeret szó értelme jelen idejű, a történés folyamata, melynek nincsen se múltja, se jövője, időtlen állandósult állapot, éppen ezért isteni fogalom, aki az állandó jelenlét, az állandó cselekvő jelen idő, sőt, aki időtlen, ezért élhetem már meg itt, és most az örökéletet!

Jézus, „ha odaadja engesztelő áldozatul életét, meglátja majd utódait, hosszúra nyújtja napjait; és az Úr tetszése az ő keze által teljesül. Lelkének gyötrelme után meglátja a világosságot” [Iz 53,10-11], mondja Izajás. És Jézus, odaadja magát! Később, maga Jézus is beszél erről, „Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza.” [Jn 13,3] „Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia”, „aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűnt kivéve”, vagyis, beteljesítette Izajás jövendölését értünk, amit Isten igazol, egy lehetőségem van: hinnem megváltottságomban, mi a mai napban gyökeresedik meg! S majd Húsvét hajnalán teljesedik be! Ezért ünnep számomra ez a mai nap. Hitvallásomként akarom megélni Szent Pállal: részt veszek szenvedésében, hogy részese lehessek feltámadásának is! Mert „ő sokak vétkét viselte, és a bűnösökért közbenjár” [Iz 53,12]! Nincs értelme bocsánatnak, ha nem fogadom el, hogy az Isten az Emberért van, és az Ember nincs az Isten nélkül!