Bérmálkozókkal együtt élő ünneplő gondolatom

„Krisztusi életet mindenütt élhetünk, abba mindenütt elmerülhetünk; e téren céheknek s privilégiumoknak nincs helyük. Mindenkinek szól az Üdvözítő szava: aki Atyám akaratát cselekszi, az megy be a mennyek országába, s ismét: Atyám akarata az, hogy szentek legyetek. Aminthogy voltak is, vannak is mindenütt, a társadalmi élet minden rétegében, a munkának minden mezején krisztusi lelkek s voltak s vannak minden hivatásban szentek. Azért van az aztán, hogy valaki szentebb lehet a világban, mint más a kolostorban; hogy üdvözülhet a világban, mialatt más elkárhozik a klérusban. E fölvilágosodás erejében bizalommal kell mindenkinek föltekintenie az Úrra s át kell éreznie, hogy az Isten azt az egész nagy szent életet követeli tőlünk, bárhol legyünk, melyet Krisztus élt elénk. Nem vagyunk profánok, sem másodrendű keresztények; nem szabad a mennyországnak csak kuckójába kívánkoznunk; minek a kuckó, mikor az egész Krisztus a mienk? Nem zavarodunk meg egy cseppet sem azért, hogy nem állunk az egyház hierarchiájában, hogy nem vagyunk papok vagy püspökök, hogy nem élünk kolostorban; ti mindnyájan testvérek vagytok - - mondotta az Úr -- célotok egy, mesteretek s éltetek kincse is egy... egyetlenegy, Krisztus s az ő kegyelme, szép életben kifejtve!”
Prohászka Ottokár püspök és tanító, fenti írása jut eszembe, amikor a bérmálás szentségének gondolatát próbálom körüljárni. Hiszen gondolata igazán érett, és felnőtt katolikus keresztlényi gondolat, amint a bérmálás szentsége is a tudatos felnőttkor megerősítő szentsége.
Mert, hogy mi is a szentség fogalma és értelme? „A szentségek jelek és eszközök, melyek kifejezik és erősítik hitünket, megszentelik az embert.” „A szentségek a láthatatlan isteni kegyelmet jelenítik meg látható módon.” Azaz a szentségekkel való együttélés a keresztény tudatos vallásos élet igénye, szüksége, mi az egyén tudatában fejeződik ki, mint kiteljesedés vágya. A szentségek igénylése feltételezi a hitet Istenben, és Egyházához való tartozás közösségének élményét. Hiszen az Egyház közössége kell legyen az a fórum az egyén életében, mely a tökéletesedés fejlődési folyamatához segíti, egyben kiteljesedést biztosít számára, hogy megélhesse az Isten szeretetét. Ahol megélem Isten szeretetét az által, hogy adakozásommal és a testvéri szeretet elfogadásával lehetek cselekvő része Krisztusnak.

A mai szóhasználattal élve pozitív gondolkodással közelítek a közösséghez, melyben pozitív élettérhez jutok, melyben az éltető erő a szeretet, mely Istenben van és Krisztusban termelődik újra és újra számomra, melyet a Szentlélek táplál bennem és a közösség egységében.
Hogyan tudom tudatosítani magamban az isteni kegyelem jelenvalóságát? Ahogyan Pál apostol buzdít: „… eszembe jut a benned levő képmutatás nélküli hit … Éppen ezért figyelmeztetlek, szítsd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézrátételem által benned van. Hiszen Isten nem a félénkség lelkét adta nekünk, hanem az erőét, a szeretetét és a józanságét. Ne szégyenkezz hát az Úrról való tanúságtétel miatt, …” (2Tim 1, 5-7). Hát ez az a kézrátétel, mely a bérmálás szentségében a hitre fejti ki hatását. Nem szuggesszió, nem. Kegyelem! Amely kegyelem az egyénben hite által táplálkozik. Isten ereje, mely a hét kegyelmi ajándékot hordozza, melyre jézus így hagyta rá az apostolait: „Ezeket akartam nektek mondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen.” (Jn 14, 25-27).
Hát, ki bérmálás szentségét fogadja magába, az ne nyugtalankodjék többé, az legyen bizonyos és biztos abban, hogy Isten kezében hordozza, és oltalmazza, és ez a bizonyosság legyen társa életútján, minden pillanatában. Meg kell idéznem, Prohászkának ide illő, csodálatosan szép gondolatát: „Istennel kapcsolatban, a megszentelő kegyelem által vagyunk. A kegyelem nem erkölcsi jóság, nem erény, nem lelkes, erőteljes érzés, hanem a lélekben végbemenő istenülés. De nem olyan istenülés, melyet érzünk, mely öntudatunknak tapasztalat alá eső tartalma volna, hanem olyan, mely a lélek valóját fogja meg s öntudatunk alá nem esik. A Szentlélek tehát lelkünket annak valóságán, mondjuk, a gyökerén fogja meg s ott köti össze magát vele; onnan van, hogy azáltal minket minden emberinél különb, isteni cselekvésre képesít s ugyancsak azt adja belénk, ami lelkünk jövendő, dicsőséges elváltozásának csírája s gyökere. Erről a megszentelő kegyelemről mondja Szent Péter (2Pt 1,4): ,,ezáltal az isteni természet részeseivé'' lettünk, vagyis magával az Istennel közösségben állunk”.
De a bérmálkozó – e magára vett szentségi közösségben Istennel - egyben cselekedetre vállalkozik, mely cselekedet a hit győzelme; hogy Krisztus közösségének érző, és tüsténkedő, azért aggódó, elkötelezett tagjává válik, aki felelősséget és részt vállal a közösségben – a közösségért, mely arra készteti, hogy tegyen azért, hogy szeretetben tökéletesedjen, mely tökéletesség a közösségben az egyén tökéletesedése útján válik teljessé. Jelenlétével és jelenvalóságával tehet tanúságot mindenki. Annak tudatában, hogy „Krisztus nem azért jött a világra, hogy az emberek csak mennyországba jussanak, hanem azért is, hogy a földön isteni élet legyen.” (Prohászka Ottokár). De az isteni életet velünk akarja Isten valósággá tenni, akik hiszünk Benne.
Ezért imádkozok - és hívok imára minden keresztényt, ki ezeket a sorokat olvassa – a most bérmálkozókért, és mindenkiért, ki Egyházunkban a bérmálás szentségét vette magára Szent Bonaventúrával a Szentlélek hét ajándékáért (mert a mi dolgunk, felelősségünk sem kevés, kiknek nyomába lépnek, és példájára épülnek bérmálkozóink):

Kérjük kegyelmes Atyánkat, általad, értünk emberré lett, keresztre feszített és megdicsőült egyszülött Fia által, hogy árassza belénk a Szentlelkét, aki minden teljességével rajta nyugodott.
Add meg nekünk -
- a bölcsesség lelkét, hogy az élet fájának - aki Te vagy igazában - gyümölcsét, éltető ízét megízleljük;
- az értelem ajándékát, hogy elménk látása megvilágosodjék;
- a tanács ajándékát, hogy nyomdokaidon a helyes ösvényre lépjünk útjainkban;
- az erősség ajándékát, hogy támadó ellenségeink zaklatását erőtlenné tegyük;
- a tudomány ajándékát, hogy a jó és rossz megkülönböztetéséhez kellő szent tudománnyal beteljünk;
- a jámborság adományát, hogy az irgalom indulatát magunkra vegyük;
- az Istenfélelem ajándékát, hogy elkerüljünk minden rosszat, mély tisztelettel megnyugodjunk örök Fölséged végzésében.
Azt akartad, hogy ezeket kérjük abban a szent imádságban, amelyre bennünket tanítottál. Kérünk, hadd nyerjük el most is szent kereszted által mindezt szentséges Neved dicsőségére, akinek az Atyával és Szentlélekkel együtt tisztelet és dicsőség, hálaadás, tisztesség és hatalom mindörökkön-örökké. Ámen

A papság szentsége

(Jézus Szívének ünnepén a Papok Megszentelődésének Világnapjára)

Jézus, az utolsó vacsorán mondta tanítványainak, a tizenkettőnek: „Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” (Lk 22, 19).
Ezt az után mondta, hogy megtörte a kenyeret ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amelyet értetek adok.” (u.o.).
Ma, amikor Krisztus felkentjei cselekszik hasonló módon, ismételve Krisztus szavait, Krisztus rendelése szerint, feljön bennem a gondolat, hogy ott és akkor, ő az, személy szerint az-az ember mondja ki ezeket a szavakat, és ettől nem tudok elvonatkoztatni. Nem is akarok. Jól van ez így. A papban elfogadom az embert, és elfogadom Krisztust. Azt a Krisztust, aki mindenkinél jobban ismeri őt – és engem is – és ezzel az ismerettel együtt találja őt alkalmasnak arra, hogy cselekedjen úgy, ahogy azt maga is tenné. Elfogadom a jelenségben, az egységben fogant töredékességet, és a töredékesben egészen jelenlévő Istent! Csodálatos misztérium számomra, akiben szentté válik az esemény, ebben az egységében. A jelenvaló tökéletlen élet – az örökkön változó, és a törekvés céljaként jelen való tökéletesség – a változatlanságában, mindenhatóságában. A jelenvaló tökéletlenség részeként vagyok én is jelen szavaiban. Aki vágyakozok a tökéletességre, de a magam, és környezetem hatásai tények, elfogadásra kényszerítő tények, mellyel együtt vágyakozok, és küzdök a tökéletesség felé.

A pap által kimondott szavak a maga felajánlásának a szavai is: „magamat adom értetek Krisztusnak”. Amikor az átváltozásnak ilyen módon részévé válok, átélem a magam átváltozását is: a közösség - mely Krisztus közössége, hiszen Krisztus megjelenő átváltozásának misztériumában újítja meg minden egyes alkalommal közösségét - én is részese vagyok, Krisztusban válok eggyé azokkal, kik ott jelen vannak. Felajánlom magamat Krisztus egységének részeként. A test, és a testben jelen való töredékességemet a szellemi lét tökéletesedésére törekvésében. Krisztusivá válásom szándéka ez. Döntés, cél, akarat, cselekvési folyamatom része, mely a teljesség felé mutat. Belőlem indul el a vágyakozás felé, míg be nem teljesedik Krisztusban. Ez a szabadságkényszerem, megszabadulni magamtól, a test bezártságától, hogy a lélek szabadságában élhessek, a visszahúzó, kicsinyes testi kényszerektől felszabadultan. Ahol már nem a bűnösségem, az esendőségem a fontos, hanem a teljesség dicsőítése.
„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára.” (1Pét 2,9).
Ezt a húzóerőt, felemelő erőt kell meglátni papjainkban, akik a nyílegyenes utat jelölik meg a teljesség felé, a teljességtől kapott szentségi kegyelem által. Akik közülünk valók, de szentségi valójukban Krisztus pásztorai, örökösei a tanításban és a hatalomban, mely hatalom a szeretet.
Áld meg Uram papjaidat, a mi papjainkat, Szentlelked erejéből sokasítsd meg jelenvalóságodat velük és általuk, – ami nélkülünk, Beléd olvadt hitünk, hűségünk, és alázatunk nélkül csak koldulás, de érted vállalt cselekedeteinkben válik könyörgéssé, imádsággá. Ámen

Egy csepp

Egy csepp, mi most földet ér.
Ijedten, nyitogatja szemét,
felsír, felveszi nevét,
mi kijár mindegyiknek,
kié személyes a jelenlét.
Odaátról egy új remény,
kiben a szeplőtelen
örökös halk istenség
ereje új életre kél.
Isten és ember tettre kész,
de a világ fogadásra kész?
Ki itt él, vissza sose néz,
magától sem kérdezi meg,
hogy jönnek e még?
És oly kevés ki segítségül hívja
szívének melegét.

Életszentség

Fölsejlik az élet tükre, mi mélységétől átlátszó, tiszta.
Zavartalan homály sem töri ketté, kétséget nem enged,
bársonyos ragyogásával vonzásba kényszerít, lüktet.
Mint az élet, mi nem fáj, és nem sajog, de ragyog.
Melegít, és melegségében ápolón ölel magába féltőn,
ahogy ember óhajtja a biztost, az egészen elragadót,
mi váratlan, és várakozás nélkül zsibongja körül.
Ahogy benne a feltörő szerelem, mi ugyan csak érzelem,
de mégis hasonulni bír a tökéleteshez, mit csak remél.
Megtartva a reménytelenségben is, földtől magasan,
mint léggömb, ki súlytalannak érzi terheit mindörökre.
Távol attól, mi eltávolít, megragadva a szentet, a távolit,
kinek bölcsessége a homálytalan vakságon át is vakít,
létezni az élhetetlennek tanít, úgy, hogy nem nagyít.
Oly természetes, hogy a gazdag rá hiába kacsint.

Mit tervezel a nyárra?

Az iskola kapuk bezárnak. Ki elballag, ki érettségizik, ki csak töltődik a következő évre. De valami más kerül a fiatalok fókuszába, mint az elmúlt hónapokban. Tervezgetések, álmodozások; kunyizás anyunál, apunál, egy csábító nyári programra. De mennyire foglalkoztat az a gondolat, hogy előre tekints, hogy a jövőd tervezgetésébe kezdjél, arról szőjél álmokat, esetleg erre a nyárra beütemezzél a jövőből egy csipetnyit, hogy megpróbáld magad, hogy teszteld magad, mire is vagy képes, mennyire áll hozzád közel az álmod? A szórakozás, a lazulás, a kiengedés kell, most vagy fiatal, de azért mert fiatal vagy, sőt, ha már azt állítod magadról, hogy Te felnőtt vagy, tudsz magadra vigyázni, akkor felelősséged is van már azért, hogy milyen társasággal töltöd idődet. Kikkel próbálod jól érezni magad.
Szóval, ha már nagy vagy, önállósodni akarsz, akkor kell, hogy legyen már értékrended, mi kialakult Benned. Az értékrend, melyet olyan értékrend mintájára alakítasz ki, ami számodra követendő példa, minta. Van ilyen előtted, összeállt már a kép benned? Érlelni kell persze, de vannak szüleid, a családod, akiket használhatsz arra, hogy zsűrizzenek, csak kérjed meg őket, hogy mondjanak véleményt. Persze, hogy ehhez alázat is kell, de hát erre tanít a vallásosságod is, amit ha komolyan gondolsz, akkor vedd kezedbe a Szentírást, Szent Pál leveleit, János apostol leveleit, vagy Jakab apostol levelét. Ne sajnáld az időt, hogy elolvasod ezeket. Olyan alapokra építkezzél, melyek szilárdak és örökérvényűek.
Nehezen megy, csábítanak a haverok, az iskolatársak? Ha idődet megtanulod beosztani, hogy erre is és arra is jusson időd, akkor meglátod, elégedett leszel magaddal, és ha elégedett leszel, megnő az önbizalmad is, és szabadságod nem rabságod lesz, nem szabatosságod lesz, hanem örömöddé válik. És, ha még mindig nehéz, akkor fogadd meg Teréz anya tanácsát, aki azt mondja, hogy ha nincs rend benned, akkor kezdjél el imádkozni, rendszeresen, apró fohászokkal, alakítsd ki imaéletedet. Tanulj meg imádkozni, ahol a kérés nem szégyen, de a dicsőítés felemel téged! Érezz rá Isten szeretetére, engedd közelebb magadhoz Istent, és tervezgessél vele. Hívjad és kérleljed, szólítsd Őt társadnak, és jönni fog Hozzád, pontosabban észre fogod venni, hogy ott van melletted. Neked kell nyújtani felé kezed, mert e karnyújtásnyira van tőled.
Hittanos társaiddal kezdj el szervezkedni. Eger vár téged is! Katolikus Ifjúsági világtalálkozó lesz az idén Sydney-ben, ahova nem valószínű, hogy eljutsz, de a Magyar Katolikus Ifjúsági Napok talán elérhetők a számodra is. Eger, 2008. július 17-20! Többet megtudhatsz róla: a honlapon. Legyen a nyár a tőkéd, a Te gazdagságod, melyből profitálhatsz egy életre.

Bátran jelenítsék meg a közéletben a keresztény értékeket

Ideje, hogy az európai keresztények vállalják a hivatásukat. Imádkozzanak és dolgozzanak a közös otthonért: bátran jelenítsék meg a közéletben a keresztény értékeket – közölte Surján László kereszténydemokrata politikus, európai képviselő az „Európa Krisztusért!” mozgalomról, a Gondolának adott interjújában.

Az “Európa Krisztusért!” résztvevői vállalják, hogy minden délben a Miatyánkot imádkozzák a keresztény Európáért.
(részlet a felhívásból

Európában mindenhol imádkoznak – csatlakozz te is!
Mikor? Ha lehet, minden délben!
Hol? Éppen ott, ahol vagy!
Mit? A Miatyánkot – AZ Imádságot!*
Miért? Egy keresztény Európáért! Mert Krisztus a mi reménységünk!

*A katolikusok az Úr Angyala előtt imádkozhatják a Miatyánkot.

Minden európai polgárt szívesen várunk, hogy csatlakozva hozzánk, együtt imádkozzunk.
Szűkebb értelemben véve, nincsenek tagjaink, csak résztvevőink, akik egy ötletet valósítottak meg. Az „Európa Krisztusért!“ kezdeményezés különböző felekezetű keresztények közös gondolata volt, választ keresve napjaink keresztényekkel szembeni diszkriminációjára.
Ha csatlakozni akarsz, itt megteheted!
Figyelem: Kezdeményezésünk nem egy politikai kampány, hanem az egyének Istenhez való odafordulását kívánja támogatni. Figyelembe véve a számos keresztényellenes és a keresztény értékek elleni támadásokat, a remény ébresztése valóban sürgőssé vált: európai országok keresztényei, mint a „szentek közössége“ közös célok és érdekek mentén foghassanak össze.

Kapu

Oda értem, időben,
egy nagy zöld kapun
kellett belépnem.
Idegenen állt előttem,
titkait elzárta előlem.
Én kérdeztem, szerényen,
kíváncsi érdeklődéssel:
mi van mögötted?
Hallgatott, mereven nézett,
mint aki harcra készül
ádáz ellenséggel.
Én vártam, körbe néztem,
kitől kérhetek segítséget.
Majd feleszméltem,
kezemet emeltem,
hogy az órámra nézzek,
ekkor megnyikordult,
lám milyen félszeg!
- gondoltam büszkeséggel,
mikor kinyílt, én beléptem.
Volna! A győztes esélyével.
Máris tudtam tévedésem,
mikor a félhomályból előtűnt
egy szépasszony nevetése.
Vesztesként visszaléptem,
dadogtam bocsánatkérésem,
hagytam, hogy eltűnjön
az utca sűrűjében.
A győztes, ki nem lesz
soha velem szövetséges!
Alázattal tudomásul véve,
hogy nem enyém az érdem,
lógó orral beléptem,
nem volt bátorságom
visszanéznem.

Bélyeggyűjtők

Ki emlékszik bélyeggyűjtőre? Ő az, aki értéket ápolt, titkon, albumokban lapozgatta, mesélt nekik, tisztelte és szerette értékeit, gondjukat viselte, vigyázott értékeire, őrizte azokat, adta, vette, cserélte, ami bizonyította, hogy értéket képvisel gyűjteménye. Talán ma már nem is gyűjtenek bélyeget. Talán már senki meg se venné.
Mi eddig személyes intimitás volt, most valóság, közhely. Mindent kitálalunk, kirakunk az utcára, vagy ellopják, és úgy kerül az utcára. Aztán arra érdemtelenek széthordják, mint kacatot, mint lomot, mint prédát. Aztán üzletté válik, és már személytelen. Míg valaki meg nem talál benne egy új értéket, mi már nem az, mi volt. Csak mutogatja, csak prezentáció, vagy prostitúció eszközévé válik. Jó, ha eredeti tulajdonosáról leválik, és azt, már nem teszi azzá. Feltételezve, hogy az illető számára az nem volna kívánatos. Mert az sem kizárt. A legdirektebb értékek válnak így értéktelenné. Mert ami már pénzért megkapható, az ma már értéktelen. (Mi az, mi nem kapható meg pénzért?) Sajnos. Igaz is, ma már az érték fogalma sem definiálható, az is szubjektív, mint minden értéket hordozó fogalom.
A köznyelvben ma már az Isten sem értékként kerül említésre, lejáratva. Szerencsére nem minden–ki-nél, és nem minden szóhasználat-ban. Nem megyek bele, hogy végig vegyem mind azt a szót, értéket, fogalmat, minek értékét elvettük. Mi, emberek; azok, akik számára az érték önmaga értékétrendjét jelenti, határozza meg.
Bizony, alapvetően én nem személyes tárgyainkra gondolok, hanem az annál sokkal elvontabb és magasabb szintű értékeinkre, melyek nem tárgyak, de annál inkább helyünket, az Ember helyét jellemzi. Helyünket meghatározza abban a környezetben, közegben, melyet a teremtett világnak nevezünk, és amely körül vesz bennünket. Melybe beágyazódva vagyunk, magunk is teremtményként, és mely minősít bennünket. Az a borzasztó, hogy a minősítést magunk állítjuk így ki magunkról. Nem kellene ennek így lenni. De hát, meg van írva, hogy cselekedeteinkkel, döntéseinkkel, magunk vonjuk magunkra az ítéletet. Ami biztosan nem marad el, még ha struccpolitikát folytatunk is.
És menekülnek, légvárakba, koholt, képzeletbeli szabadságba, mi nem az, hanem örvény, mi gyorsítja a folyamatokat.
És mind ez így marad, míg rá nem jövünk arra, hogy az anyagi világ, és annak minden értéke képzelet. Semmi köze a léthez, csupán a teremtett világ Ember által teremtett hatalmának színtere, mit az ember önmaga elpusztítására tud csak használni, míg alázatra nem ébred Teremtője iránt.

Igazszívüekre cserélj Bennünket!

Ha én mondanám, képességeim „szelídségével”, hazudnék. De, hogy Tőled való a szó, bátran mondom imámnak, nem keseregve, áldva téged, fájlalva népem, kikre állnak frissen szavaid a mában:

- Uram, bosszúállás Istene, bosszúállás Istene, jelenj meg! Kelj fel, ó föld bírája, fizess meg a kevélyeknek! Meddig fognak, Uram, a bűnösök, meddig fognak még a bűnösök dicsekedni? Fecsegnek, vakmerően gonoszságot beszélnek és kérkednek mind a gonosztevők. Népedet, Uram, elnyomják, örökségedet sanyargatják. Meggyilkolják az özvegyet s a jövevényt, lemészárolják az árvákat. Azt mondják: ,,Nem látja ezt az Úr, Nem veszi észre Jákob Istene.'' Eszméljetek, ti oktalanjai a népnek, ostobák mikor tértek észhez? A fül plántálója ne hallana, s a szem alkotója ne látna? Ne büntetne, aki dorgálja a népeket, aki tudományra tanítja az embert? Ismeri az Úr az emberek gondolatait és tudja, hogy hiábavalók. Boldog az az ember, akit te oktatsz, Uram, és megtanítasz törvényedre, hogy megóvd őt a gonosz napoktól, amíg a bűnös számára a verem el nem készül. Mert nem taszítja el népét az Úr, és nem hagyja el örökségét. Mert az ítélkezés visszatér az igazsághoz, és követik mind az igazszívűek. Ki kel fel értem a gonoszok ellen, ki áll mellém a gonosztevőkkel szemben? Ha az Úr nem nyújtott volna segítséget, már-már a némaság helyén lakoznék a lelkem. Ha azt mondtam: „Inog a lábam”, megsegített a te irgalmad, Uram. Bármilyen sok fájdalmam volt szívemben, vigasztalásaid felvidítottak engem. Lehet-e köze hozzád a hamisság ítélőszékének, amely nyomorúságot szerez a törvény ellenére? Az igaz életére leskelődnek ők, s elítélik az ártatlan vért. De nekem oltalmam lett az Úr, és menedékem sziklája az én Istenem; Ő megtorolja rajtuk hamisságukat, saját gonoszságukkal semmisíti meg őket; Megsemmisíti őket az Úr, a mi Istenünk. (Zs 93)

Az Ember arcú világ

Egy országnyi magzat hal meg évente
2008. 05. 11. 23.10
Európában majdnem minden ötödik terhesség abortusszal ér véget, ami azt jelenti, hogy a kontinensen minden 27. másodpercben meghal egy magzat abortusz miatt.

A Családpolitikai Intézet jelentése szerint 2006-ban a 6,4 millió terhességből 1,16 milliót szakítottak meg – ez a szám nagyobb, mint Ciprus egész lakossága.
A norvégiai szélhelyű független szervezet adatai szerint a magzatelhajtás a leggyakoribb külső halálok, felülmúlja a gyilkosság és baleset miatt bekövetkező halálozások számát – áll a Daily Mail cikkében. Az összes abortusz 77%-át az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Romániában, Olaszországban, Németországban és Spanyolországban végzik el Európában.
A jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy az abortuszok magas, illetve a születések kritikusan alacsony száma miatt Európa demográfiai időzített bombán ül. Ehhez hozzájárul az is, hogy a házasság intézménye mára elveszítette fontosságát: a házasságok átlagos hossza mindössze 13 év, és félpercenként egy újabb pár válik el a kontinensen.
Forrás: vital.hu

Talán így van

(Ne félj!
Ami elfogy, azok a cukorsüvegek,
a mosolyod az örök lehet.
Felkapja az emlékedet,
és cipeli, keresztül az éveken,
így maradnak azok Veled.
Mi nem volt, mi nem lehet,
de mert hiányzik Neked,
álom szőtte réteken,
árnyékként ott lépeget,
és meglátod, ez lesz az életed.
Te már is bölcsebb leszel,
megtanulod, hogy a szeretet,
őriz, félt féltékenyen,
de ha kell, mégis elengeded.)

Azokat a nőket szeretem

"Én még azokat a nőket szerettem, akik nem kezdtek el röhögni, ha a férfi az erdei úton letérdelt előttük, két kezébe fogta a nő lábát, és megcsókolta a kis cipő hegyét. Azokat a nőket szerettem, akik könnybe borult szemmel gondolták ilyenkor: „Igen, szeret” – s nem azokat, akik hasonló pillanatban szakértő és beavatott fölénnyel gondolják: „Aha, lábfetisista.”" (Márai Sándor: A négy évszak)

Sándor, engedd meg!

Én már azokat a nőket szeretem, akik még nők. Bájosak, csinosak, érzékiek, halk szavúak, megfontoltak, komolyak, de mégis humorosak. Amit kihagytam, talán szándékosan: szemérmesek, egy cseppet sem közönségesek. Akik nem eladni akarják magukat, bár tisztában vannak értékeikkel, mégis csak életteret követelnek. Élnek velünk és közöttünk, mégis távol, és megérinthetetlenül. A divat eszközük, de nem hatalmasodik el rajtuk. Nem eszük van, hanem szellemük és alázatuk. Akik tudják, hogy kezükben a jövő, de ez a tudás az erejük, nem a hatalmuk. Szépek, szépségük belülről árad kifelé, nem pedig fordítva, ja, és nem önmagukért vannak, főleg nem testükért. Transzcendens, szuverén lényük a meghatározójuk, és mozgatójuk.
A Nő? - Szeretni úgy tudom, ha tisztelhetem. Távozik, de mégis itt marad. Felkavar, de mégis rendbe rak. Társaságban minden szem rátapad, mégis, mindenkit visszatart.

Leírva még fájdalmasabb látni és tudni!

BUDAPEST – Jelenleg minden politikai kampányra költött tíz forintból kilenc illegális forrásból, illegális csatornákon jut el a politikai erőkhöz – mondta Alexa Noémi, a korrupcióellenes szervezet, a Transparency International (TI) ügyvezető igazgatója. - Adja hírül a sajtó.

Ez a nagy csalódás, mit a hatalommal kapcsolatban meg kell élnünk. Ezért kell nekünk a demokrácia? Hogy azok, akik a demokráciáról felelősségteljesen nyilatkozhatnak, és a szavak becsületét garantálhatnák, azok elárulják az ügyet, és bennünket?

Egy bizonyítékkal több arra, hogy bárminek hívják a társadalmi rendszert, egyetlen egy meghatározó elv az, ami érvényesül: az Embernek milyen a viszonya a transzcendens világhoz, mely az egyetlen és örök igazságok törvényszerűségének a hordozója, amiben a változó örök változatlan; a morálnak, etikának és erkölcsnek a biztosítéka és meghatározója. Melytől minél messzebbre távolodunk, annál nagyobb hazugságokba kergetjük magunkat.

Kibújt a tavasz az ágyam mögül

Nem hiszem el!
Míg aludtam, rémesen szuszogva,
kibújt a tavasz az ágyam mögül.
Álmomban, suttogva.
Én persze tovább álmodtam:
lilákat, kacagósan, futkosva.
Mire kibékültem az álmokkal,
hunyorogva kiléptem a balkonra,
a nap sugaraiba bele nyújtózva,
már minden orgona kipattant.
A lilák és fehérek mind kuncogtak,
illatukba belezavarodtam.
Édesanyámnak egyet-egyet
leszakítottam, és mondtam:
áldalak téged minden virágillatban!