(Jézus Szívének ünnepén a Papok Megszentelődésének Világnapjára)Jézus, az utolsó vacsorán mondta tanítványainak, a tizenkettőnek: „Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” (Lk 22, 19).
Ezt az után mondta, hogy megtörte a kenyeret ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amelyet értetek adok.” (u.o.).
Ma, amikor Krisztus felkentjei cselekszik hasonló módon, ismételve Krisztus szavait, Krisztus rendelése szerint, feljön bennem a gondolat, hogy ott és akkor, ő az, személy szerint az-az ember mondja ki ezeket a szavakat, és ettől nem tudok elvonatkoztatni. Nem is akarok. Jól van ez így. A papban elfogadom az embert, és elfogadom Krisztust. Azt a Krisztust, aki mindenkinél jobban ismeri őt – és engem is – és ezzel az ismerettel együtt találja őt alkalmasnak arra, hogy cselekedjen úgy, ahogy azt maga is tenné. Elfogadom a jelenségben, az egységben fogant töredékességet, és a töredékesben egészen jelenlévő Istent! Csodálatos misztérium számomra, akiben szentté válik az esemény, ebben az egységében. A jelenvaló tökéletlen élet – az örökkön változó, és a törekvés céljaként jelen való tökéletesség – a változatlanságában, mindenhatóságában. A jelenvaló tökéletlenség részeként vagyok én is jelen szavaiban. Aki vágyakozok a tökéletességre, de a magam, és környezetem hatásai tények, elfogadásra kényszerítő tények, mellyel együtt vágyakozok, és küzdök a tökéletesség felé.
A pap által kimondott szavak a maga felajánlásának a szavai is: „magamat adom értetek Krisztusnak”. Amikor az átváltozásnak ilyen módon részévé válok, átélem a magam átváltozását is: a közösség - mely Krisztus közössége, hiszen Krisztus megjelenő átváltozásának misztériumában újítja meg minden egyes alkalommal közösségét - én is részese vagyok, Krisztusban válok eggyé azokkal, kik ott jelen vannak. Felajánlom magamat Krisztus egységének részeként. A test, és a testben jelen való töredékességemet a szellemi lét tökéletesedésére törekvésében. Krisztusivá válásom szándéka ez. Döntés, cél, akarat, cselekvési folyamatom része, mely a teljesség felé mutat. Belőlem indul el a vágyakozás felé, míg be nem teljesedik Krisztusban. Ez a szabadságkényszerem, megszabadulni magamtól, a test bezártságától, hogy a lélek szabadságában élhessek, a visszahúzó, kicsinyes testi kényszerektől felszabadultan. Ahol már nem a bűnösségem, az esendőségem a fontos, hanem a teljesség dicsőítése.
„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára.” (1Pét 2,9).
Ezt a húzóerőt, felemelő erőt kell meglátni papjainkban, akik a nyílegyenes utat jelölik meg a teljesség felé, a teljességtől kapott szentségi kegyelem által. Akik közülünk valók, de szentségi valójukban Krisztus pásztorai, örökösei a tanításban és a hatalomban, mely hatalom a szeretet.
Áld meg Uram papjaidat, a mi papjainkat, Szentlelked erejéből sokasítsd meg jelenvalóságodat velük és általuk, – ami nélkülünk, Beléd olvadt hitünk, hűségünk, és alázatunk nélkül csak koldulás, de érted vállalt cselekedeteinkben válik könyörgéssé, imádsággá. Ámen
Ezt az után mondta, hogy megtörte a kenyeret ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amelyet értetek adok.” (u.o.).
Ma, amikor Krisztus felkentjei cselekszik hasonló módon, ismételve Krisztus szavait, Krisztus rendelése szerint, feljön bennem a gondolat, hogy ott és akkor, ő az, személy szerint az-az ember mondja ki ezeket a szavakat, és ettől nem tudok elvonatkoztatni. Nem is akarok. Jól van ez így. A papban elfogadom az embert, és elfogadom Krisztust. Azt a Krisztust, aki mindenkinél jobban ismeri őt – és engem is – és ezzel az ismerettel együtt találja őt alkalmasnak arra, hogy cselekedjen úgy, ahogy azt maga is tenné. Elfogadom a jelenségben, az egységben fogant töredékességet, és a töredékesben egészen jelenlévő Istent! Csodálatos misztérium számomra, akiben szentté válik az esemény, ebben az egységében. A jelenvaló tökéletlen élet – az örökkön változó, és a törekvés céljaként jelen való tökéletesség – a változatlanságában, mindenhatóságában. A jelenvaló tökéletlenség részeként vagyok én is jelen szavaiban. Aki vágyakozok a tökéletességre, de a magam, és környezetem hatásai tények, elfogadásra kényszerítő tények, mellyel együtt vágyakozok, és küzdök a tökéletesség felé.
A pap által kimondott szavak a maga felajánlásának a szavai is: „magamat adom értetek Krisztusnak”. Amikor az átváltozásnak ilyen módon részévé válok, átélem a magam átváltozását is: a közösség - mely Krisztus közössége, hiszen Krisztus megjelenő átváltozásának misztériumában újítja meg minden egyes alkalommal közösségét - én is részese vagyok, Krisztusban válok eggyé azokkal, kik ott jelen vannak. Felajánlom magamat Krisztus egységének részeként. A test, és a testben jelen való töredékességemet a szellemi lét tökéletesedésére törekvésében. Krisztusivá válásom szándéka ez. Döntés, cél, akarat, cselekvési folyamatom része, mely a teljesség felé mutat. Belőlem indul el a vágyakozás felé, míg be nem teljesedik Krisztusban. Ez a szabadságkényszerem, megszabadulni magamtól, a test bezártságától, hogy a lélek szabadságában élhessek, a visszahúzó, kicsinyes testi kényszerektől felszabadultan. Ahol már nem a bűnösségem, az esendőségem a fontos, hanem a teljesség dicsőítése.
„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára.” (1Pét 2,9).
Ezt a húzóerőt, felemelő erőt kell meglátni papjainkban, akik a nyílegyenes utat jelölik meg a teljesség felé, a teljességtől kapott szentségi kegyelem által. Akik közülünk valók, de szentségi valójukban Krisztus pásztorai, örökösei a tanításban és a hatalomban, mely hatalom a szeretet.
Áld meg Uram papjaidat, a mi papjainkat, Szentlelked erejéből sokasítsd meg jelenvalóságodat velük és általuk, – ami nélkülünk, Beléd olvadt hitünk, hűségünk, és alázatunk nélkül csak koldulás, de érted vállalt cselekedeteinkben válik könyörgéssé, imádsággá. Ámen
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése